

Kis méretű, praktikus és könnyen kezelhető távmérő 60 m-es hatótávolsággal, bluetooth-al.
Normál távmérési funkció alkalmával egyetlen gombnyomásra tudsz távolságot mérni. A legalapvetőbb funkció, amit minden távmérő tud. A különbség mindössze a maximális távolságban van.
Néhány másodperc altt két mérésből megtudhatod egy négyzet, vagy téglalap területét. Pl. egy téglalap alakú szoba egyik sarkába állva, lemérjük mind a rövidebb mind a hosszabb oldalt, és máris tudjuk, hogy mekkora a szoba alapterülete. Valamint természetesen a két oldal méretét is. Az összeadás funkcióval kombinálva az egyik leghasznosabb funkció lesz az építőipari munkák során.
Az első olyan távmérő, melyet a Leica kifejezetten azért fejlesztett ki, hogy akár egy zsebben is elférjen. A cél a szakik munkájának könnyítése volt. Kifejezetten alkalmas gyors mérések elvégzésére. Ezenkívül területmérésre is alkalmas.
Beépített Bluetooth technológiának köszönhetően a méréseket átvihetjük IOS/Android okostelefonra.
Ehhez használjuk a Disto Sketch alkalmazást, mely ingyenesen letölthető az App Store/Google Play áruházakból. A program segítségével nagyon hasznos vázlatokat készíthetünk, melyhez aztán hozzáadhatjuk a távolságmérővel mért adatainkat.
Nagyon hasznos beltéri felmérési munkák során.
A könnyű és gyors használatot nagyban segíti ez a praktikus eszköz.
Belsőépítészeknek, burkolóknak, festőknek. Segítségével könnyen és gyorsan lehet felméréseket készíteni. Egy okostelefon segítségével pedig papírra sem lesz szükségünk az adatok tárolásához, köszönhetően a Disto Skecth app-nak.
Disto D110, hordtáska, gyors használati és használati útmutató, elemek, CE tanúsítvány
• 150 méter hatótávolság
• 1 mm pontosság
• Beépített célzó kamera
• 4...
Nagy hatótávolságú (200m), érintőképernyős távmérő. Kamerával, bluetooth-al. Mérési...
• 150 méter hatótávolság
• 1 mm pontosság
• Beépített célzó kamera
• 4...
Egyszerűen használható 2 gombos távmérő, beltéri használatra, Bluetooth technológiával.
A legprofesszionálisabb Leica távmérő, 300 méteres hatótávolsággal. Mindent mér amit mérni...
200m-es hatótávolságú, kül- és beltéri távmérő, kamerával, Bluetooth-al, és sok hasznos mérési...
200m-es hatótávolságú, kül- és beltéri távmérő, kamerával, Bluetooth-al, és sok hasznos mérési...
Nagy hatótávolságú (200m), érintőképernyős távmérő. Kamerával, bluetooth-al. Mérési...